E páros, apa és fia elegendő vonzerővel bír ahhoz, hogy a Dunaújvárosi Főiskola könyvtárának kortárs irodalmi túráján részt vegyen egy tekintélyes létszámú műkedvelő (vagy talán Kiss Tibi rajongó?) kult-turista. Ugyanis a LiteraTúra legutóbbi rendezvényén, amelynek témája a költészet és a zene összefonódása, adódott, hogy (szellemi) útra keljen az örökösen verselő tanár úr, és egyik fia, Tibor, a Quimby-ből.

Szép esténk volt, hála nekik, és a beszélgetést navigáló Gyöngyössy Csabának, aki nem kevesebbre vállalkozott, mint egyrészt mederben tartani a társalgást, a beszélgetésbe visszaterelni az egekig szárnyaló költőt, és irodalomtanárt, és az alkotás folyamatáról, a zene és a szöveg entitásáról vallatni a magát elsősorban képzőművésznek tartó fiút, Tibort. Őket hallgatva és elnézve, az ember óhatatlanul eltűnődik azon, milyen könnyű/nehéz/más, úgy felnőni, hogy az ember fia körül folyamatosan repkednek a jambusokba, daktilusokba és disztichonokba rendezett strófák. Meg is lett az eredmény, hiszen, bár saját bevallása szerint kissé hosszabb ráfutással (először kilenc évesen, majd második évtizedébe lépve), mégis csak Kiss Tibor fejéből pattannak ki az igen népszerű, avagy kevésbé népszerű, de nekik tetsző, slágergyanús Quimby dalok. (A fiú esetenként kikéri apja véleményét egy–egy dalszöveg íródása közben, végül a saját maga verziója mellett voksol. Jó, ha egy sort plagizált már az édesapától…) A tehetségben bővelkedő Tibor az időben meglehetősen szűkölködik, éppen ezért mostanában nem készül el az a lemez, amely klasszikus költők megzenésített verseit tartalmazza. Szeretne egykötetes Kiss Tibor maradni, 2006-ban jelent meg az addigi dalok szövegeit közreadó „Ventilátor blous”, maga illusztrálta könyvecske, amely további kiadást élt meg (igaz, kissé rózsaszínűre sikeredett az újranyomás...) Jelenleg egy képeskönyvön dolgozik (innen-onnan azért mi tudjuk, van még néhány elfoglaltsága).

– Nem szabad a verseket agyonelemezni! – vette vissza a szót Kiss Kálmán. Szerinte a költészet a boldogság gyönyörűsége. Vers mondása közben ne az értelmet hangsúlyozzuk, sokkal inkább az érzelmet, a zeneiséget. (Illusztrációként egy csipetnyi Arthur Rimbaud - Paul Verlaine Tóth Árpád nyomán, Karinthy, Kazinczy, Arany, Weöres, Juhász Gyula, Faludy Ferenc után, hogy Rimbaud Magánhangzók szonettjét felváltsa egy kis Babits és Pilinszky utánzás, s nem feledkezve meg Tandori Dezsőről sem!) – Ugyanazt csinálom mindig, csak más eszközökkel, amikor rajzolok, festek, vagy zenélek, vallja Kiss Tibi. Már a főiskolán is azt kívántam, hogy „Szólaljon már meg a kép!”- ez a kettősség mindig érdekelt – tette hozzá. A dalszövegei is bizonyítják, hogy képekben gondolkodik.

Ha közös lemezük nem is lesz, a nyelvük közös marad, hisz mind a ketten remekül beszélik és értik az angyalok nyelvét…Tudják mit? Hát, a metaforákat.

Szente Tünde