Hírek
2012. Április 22. 11:34, vasárnap | Helyi
Danuwin 2012
Mi minden kell(ene) ahhoz, hogy Dunaújváros és térsége a legfejlettebbek közé soroljon. Előadások, szempontok, tanulságok.
Lokálpatrióta húrokat is megpendített Cserna Gábor polgármester, amikor köszöntötte a Danuwin 2012 konferencia résztvevőit. Churchill idézettel nyitott, miszerint az optimista a nehézségekben is a megnyíló lehetőséget látja. A város nagyvállalatai, a főiskola és az önkormányzat 2010 végén aláírták az együttműködési megállapodást azzal a céllal, hogy térségünk 2020-ra az ország egyik legfejlettebb régiója legyen, építve az előnyös földrajzi helyzetre is. Külön is kiemelte, hogy tényleges összefogásra van szükség, a fiókban rekedt elképzelések mit sem érnek! Néhány szóval méltatta a „HÍD” Egyesület összefogásra késztető tevékenységét, ami hozzájárult a Pentele-híd létrejöttéhez, az ACÉLHÍD program térségfejlesztő szerepét és eredményeit. A teendők között említette az országos programban (Budapestet elkerülő úgynevezett V0 vasútvonal) szerepelő, távlatos hatású fejlesztések térségi hatásainak elősegítését, az M8 autópálya/autóút folytatásának szorgalmazását, a labdarúgó stadion (kilátásba helyezett) befejezését, ami mintegy 3 milliárd forint összegű fejlesztés lenne. Megjegyezte: ehhez természetesen stabil focicsapat is kell. A fontos és esedékes fejlesztések között említette a Vidám Park új szerepkört nyitó rekonstrukcióját, a Szalki-sziget fejlesztését és a Szent Pantaleon kórház pályázaton már sikerre vitt 3,6 milliárd forintos bővítését.
A Danuwin 2012 konferencia délelőtti előadásai az ország gazdasági helyzetének több, a témát érintő kérdésével foglalkoztak. Így dr. Parragh László (a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke) többek között méltatta a gazdaság átalakításának azokat a lépéseit, amelyeket a kamara már öt – tizenöt éve szorgalmazott. Ilyen például a szakképzés megreformálása, a szakmunkástanulók valós üzemi környezetben való gyakorlati képzése. Nagymértékű az oktatási hálózatban a felesleges kapacitás, a képzőhelyek felét be lehetne zárni, ám nagy a „közegellenállás”. Előadása egy részében méltatta az önálló dunaújvárosi kamara teljesítményét, amellyel leköröz megyei kamarákat is.
Pazarlás volt az infrastruktúra-fejlesztés terén előbb megépíteni a szekszárdi Duna-hidat a dunaújvárosinál, említette előadásában dr. Vereczkey Zoltán (Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete elnöke) és hivatkozott egy jó évtizeddel korábbi elemzésre, majd bírálta a használatarányos elektronikus útdíj bevezetésének késedelmét. Ez a mulasztás évente 60 milliárd forint veszteséget okoz az államnak.
Délután Balás Gábor, a Hétfa Elemző Központ ügyvezetője: A DANUWIN 2011 konferencia után készült szakértői tanulmány; elemzés című előadása nyitotta a helyi témaközelítések sorát.
Az elkészült tanulmány előadássá rövidített változata a megyei jogú városok sokféle adatának egybevetéséből és elemzéséből levonta azt a konklúziót: zsugorodik Dunaújváros, már nem vonzó. Noha a térség a fejlettek közé tartozik, előnye csökken. Egy felmérés meglepő eredménye: itt a legrosszabb az együttműködés fontosságának a megítélése! Népességvesztés is jellemző mind a városra, mind a térségre. Noha a felsorolt megállapítások kétségkívül igazak és lehangolóak, sok bennük a torzítás, mivel viszonyításként kizárólag a megyei jogú városok adatait hasonlította össze. Közülük 18 (ez 78%-os arány) megyeszékhely is, annak megfelelő intézményekkel, szervezetekkel, foglalkoztatási struktúrával, stb. Az elemzés cselekvésre serkentő üzenete ettől függetlenül fontos.
Az előadó kiemelte: Az Új DunaPolis Gazdaságfejlesztési Klaszter sikerre viteléhez a legfontosabb helyi tényező a kiegyensúlyozott vállalkozási környezet, a fiatalok elvándorlásának fékezése, a jó minőségű munkaerő, a biztonságos energiaellátás, a helyi kapacitásokra épülő innováció erősítése, az egészséges és vonzó környezet. A város erősségeire építve új víziókat, új (lokálpatriotizmussal erősített) identitást szükséges elfogadtatni, hogy a DunaPolisz vonzó, lokálpatriotizmust is erősítő program legyen!
Dr. András István, a Dunaújvárosi Főiskola megválasztott új rektora: A Dunaújváro-si Főiskola szerepe a térség fejlődésében
Az itt élők számára meghökkentő állítással kezdte előadását a főiskola nyáron hivatalba lépő új rektora. Azzal, hogy a külföldről jött hallgatók Dunaújváros értékei közé sorolják a tiszta levegőt! Továbbá a más iparvárosokra kevéssé jellemző sok zöld növényzetet, és dicsérik a főiskola előtti szép parkot.
A főiskola helyzetének bemutatása során nyomatékosította, hogy mintegy 15 milliárd forint értékű beruházás révén vált európai színvonalúvá a dunaújvárosi campus, amely magas színvonalon felszerelt laborokkal és száz főt meghaladó oktatógárdájával (az oktatók fele minősített) igazi tudásközponttá vált. Jövőjét az alkalmazott kutatások főiskolájaként határozza meg Nyitást terveznek a szakképzés irányába és ennek érdekében szorosabb együttműködést terveznek a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskolával. Új fejlemény, hogy a GYSEV számára indítanak – a közlekedési cég felkérésére – továbbképzést.
Végül előadása zárásaként (és a főiskola vonzerejét prezentálandó) bemutatta a „Dunaújvárosi lányok a legjobbak” című zenés videót.
Lukács Péter, PhD ISD Dunaferr Zrt.stratégiai műszaki vezérigazgató-helyettes: Innováció a térségfejlesztés egyik motorja
Minden társadalmat, így a mi kistérségünkét is előre viszi az innováció, ami valamilyen új ötlet, új megoldás, de csak akkor, ha meg is valósul. Lehet ez egy mozzanatra vonatkozó ötlet, lehet know-how, de szabadalom is. Megkülönböztetünk termék-innovációt, folyamat-innovációt és szervezeti innovációt. lenyűgöző adatokat sorolt Dél-Korea és Japán innovációs és szabadalmi adatairól, amelyek lekörözik az USA-t és még inkább az uniót. Hazánk e tekintetben meglehetősen háttérben marad. Sajnos. Az innováció térségfejlesztő hatása meg is többszöröződik az eredmények visszahatása révén. Az innovációs folyamatok hatékony segítője az önálló kamara és az önálló főiskola. Mindent meg kell tenni e két intézmény önállóságának megőrzéséért.
Vass Zoltán Ferrobeton Zrt. vezérigazgató: Közép-Duna Térség infrastrukturális fejlesztések
Első gondolatkör: Az infrastruktúra építése, fenntartása erőforrásokat köt le. Ha üresen áll, nem hasznosul (detroiti példa), akkor felesleges költés (az adófizetők pénzéből).
A Ferrobeton Zrt. érdekelt az infrastrukturális fejlesztésekben. Megítélése szerint van esély arra, hogy a térség logisztikai központ is legyen. A tervbe vett fejlesztések egyike az M8 folytatása. Leginkább a Dunavecse Kecskemét szakasz kétszer egy sávjának megépítésére van esély, bár problémás néhány kilométeres, nemzeti parkon átvezető szakasza. A Dunaújvárostól nyugatra Sárbogárdig 2 x 2 sáv épül meg a mai elképzelések szerint, onnan az M7-esig viszont 2x1 sáv.
Túlterhelt a ferencvárosi vasúti rendező-pályaudvar, sürgető a V0 (Budapestet elkerülő) vasúti összeköttetés mielőbbi kiépítésére. Öt nyomvonal változat ismert. Közülük kettő a fővárostól északra vezetne át a Dunán, míg a másik három adonyi, dunaújvárosi, illetve ennél délebbi átvezetéssel számol.
Vass Zoltán a továbbiakban a Dunának, mint nagy jelentőségű, ám jórészt kihasználatlan szállítási útvonalnak a helyzetével foglalkozott, megemlítve azt a közismert – egyúttal sajnálatos tényt, hogy ezen a nemzetközi vízi úton Magyarország a szűk keresztmetszet.
Dr. Sándor Péter ISD Power Kft. ügyvezető: A térség energetikai kitettsége
Dunaújváros és a térség számára a földgáz és a villamos-energia a legfontosabb. Egyik kérdés az ellátásbiztonság, a másik a versenyképes ár. Földgáz tekintetében az országos ellátás függvénye a térségé is. De mivel a Dunaferr szénfeldolgozást is végez, kisebb a kitettsége más térségeknél. Az árszabályozást a térség nem tudja befolyásolni, az árakat egyrészt a szabadpiaci verseny befolyásolja, másrészt a központi (állami) teher. Utóbbiakat sem tudja befolyásolni a térség.
A villamos-energia ellátás tekintetében talán a legjobb helyen van Dunaújváros a két legnagyobb termelőkapacitás (Százhalombatta és Paks) között.
A térségi együttműködés lehetőségeire térve megjegyezte, hogy VOLT (hangsúlyozva a múlt időt) ilyen a Dunaferr és a város között és a lehetségesnél kevésbé gazdaságosként említette a kialakult állapotot. Jelenleg nem érzékelhető az együttműködési készség, holott a Dunaferr birtokol egy japán energetikai projektet a kommunális és egyéb hulladékok energetikai hasznosítására, amely kielégíti az uniós elvárásokat. Rendelkezésre áll hat hektár terület is, de együttműködés és 3 milliárd kellene ahhoz, hogy a terv valósággá válhasson. Végül a pozitív példák között említette a BV biogáz üzemét és a Hungrana energetikai megoldását.
Bencs Attila Hamburger Hungária Kft ügyvezető: A dunaújvárosi térség lehetőségei, a Dunapolis Klaszter missziója.
Mivel korábbi előadásokban téma volt, hogy a gazdasági, hatékonysági erőfeszítések soha nem lehetnek öncélúak, az életminőség javítását kell szolgálniuk az erőfeszítéseknek, Bencs Attila is a „boldogságfaktor” nézőpontja felől közelített. A Föld egészét tekintve mi magyarok valahol a felső 30%-ban helyezkedünk el, az emberiség kétharmada rosszabb körülmények között él. Eme kiinduló tételből nem következik a boldogság érzés. Sőt annak ellentettje, ha visszafejlődés következik be. Aki lemarad, kimarad remélt javakból, lehetőségekből. A teendőkre és DunaPolis Gazdaságfejlesztési Klaszter programjára utalva megjegyezte: A célokat megfoghatóvá kell tenni. A céllal, hogy Dunaújváros élhető város legyen, egyetért, sőt a lokálpatriotizmus serkentését is a hajtóerők közé sorolta. A Hamburger Hungária viszonyaira térve nem hagyta szó nélkül a magas magyarországi energiaárakat és megjegyezte, hogy eljutottak oda, hogy csak azért tudja itteni papírgyárát működtetni a cég, mert a magyar munkaerő olcsóbb a nyugati munkavállalók béreinél. Megjegyezte még, hogy a gyár 5 millió eurót költött karbantartásra, ám ezt a feladatot jórészt külföldiekkel, például szlovák munkaerővel oldották meg. Szükség lenne ilyen profilú hazai szolgáltató cégre.
(csgy)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:27, csütörtök | Helyi
BEJELENTETT MUNKAHELY NÉLKÜL, CSALÁSOKBÓL TARTOTTA FENN MAGÁT
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága befejezte a vizsgálatot egy székesfehérvári nővel szemben, akit jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja terhel.
