Hírek
2011. Február 22. 20:54, kedd | Helyi
Hihetetlen vereség
Az első negyedóra végén már 3-0 arányban vezetett a Dab.Docler jégkorong csapata a Vasas elleni rangadón. A vége vereség lett…
Hazai pályán fogadták a bajnoki tabellán második Acélbikák az első Vasas együttesét. A mérkőzés tétje a középszakasz első helye,és ezzel a jobb rájátszásbeli pozíció volt a Dunaújvárosi Sportcsarnokban lejátszott összecsapáson. A mérkőzést ennek megfelelően nagyon jól kezdte a hazai gárda, és a második percben Galanisz révén megszerezte a vezetést. A folytatásban is megmaradt az újvárosi főlény, négy perc múlva Metcalfe megduplázta a különbséget. Az első negyedóra végén még Azari is mattolta a vendégek hálóőrét, így az első szünetre 3-0 arányú vezetéssel vonulhattak le a hazai játékosok.
A második 20 percben minden a feje tetejére állt a csarnokban. Kezdődött azzal, hogy három perc elteltével Berta szépített, majd bő tíz perc múlva Makinen tovább csökkentette a különbséget. A harmad vége előtt Gergely már az eredményt is kiegyenlítette. (3-3) Az utolsó, döntő harmadban egy gól született, és azt a lélektani fölényben lévő Vasas szerezte. Ezzel a vereséggel távolt került at Acélbikáktól a középszakasz első helye.
Dab.Docler – Vasas 3-4 ( 3-0, 0-3, 0-1)
A Dab. gólszerzői: Galanisz, Azari, Metcalfe
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 27. 17:31, péntek | Helyi
ELTŰNÉS MIATT KERESSÜK NAGY JÁZMINT
A dunaújvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
2024. Szeptember 25. 07:52, szerda | Helyi
NAV: szeptember 30-ig igényelhető vissza a külföldi áfa
2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Helyi
PM: az IMF is támogatja a magyar EU-elnökség célkitűzéseit
A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) szerint a magyar gazdaság növekedése az uniós rangsor élmezőnyében lehet jövőre
2024. Augusztus 18. 00:00, vasárnap | Helyi
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban - ez az utóbbi napok mérlege Szász László esetében, aki a hétvégén Pljevljaban versenyez.