Hírek
2011. Április 24. 05:57, vasárnap | Helyi
Húsvét és a népszokások
A Húsvét kinek vallási, kinek családi ünnep, azonban a kereszténységnek vitathatatlanul a legnagyobb ünnepe, Jézus feltámadásának az emléknapja. Azért emléknap, és nem évforduló, mert amint Jézus születésének, úgy halálának, ille
.Jézus halálával váltotta meg minden ember bűnét, majd feltámadásával legyőzte a halált. A hagyomány szerint Jézust nagypénteken feszítették keresztre és temették el a kor szokásai szerint egy nagy kővel lezárt barlangban. Mivel másnap szombat volt, azaz pihenőnap, így a család és a tanítványok csak vasárnap mentek ki újra a sírhoz. Legnagyobb megdöbbenésükre az üres volt. Ott állt viszont egy angyal, aki ezt mondta: „Nincs már itt! Feltámadt!” Ebből eredően, eleinte minden vasárnapot Jézus feltámadása emlékének szenteltek. Az évenként megismétlődő húsvét, amelyet a böjt, vagyis az ünnep előkészületi időszaka vezetett be, csak a II. században kezdett elterjedni. A pontos időpontját illetően azonban még sokáig folyt a vita. Végül is a niceai zsinaton, Kr.u. 325-ben kimondták, hogy az ünnepet mindig a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni vasárnapon kell megtartani. Ha ez a holdtölte vasárnapra esik, úgy a következő telihold tekinthető a Húsvéti holdnak. Tehát a Húsvétnak mindig vasárnapra kell esnie. Mivel a zsinaton a számítás módját nem határozták meg pontosan, így az alexandriai pátriárka és a római pápa alá tartozó egyházrészeken is másképp számolták a Húsvét időpontját. A 6. században Dionysius Exiguus olyan eljárást dolgozott ki, amelyet azóta is használnak a Húsvét időpontjának pontos meghatározására. Ezért is hívják mozgó ünnepnek.
Eredetileg a zsidók legnagyobb ünnepe, amely az idők folyamán szimbolikus jelentést kapott: jelképezi az egyiptomi szolgaság alóli felszabadulást. Az ünnepek alatt csak kovász nélküli kenyeret fogyasztottak, mivel az Egyiptomból való kivonulás alatt sem tudtak kenyeret keleszteni. (Peszah)
Népszokások tekintetében is igen gazdag a Húsvét hagyománya. A világ számos országában, vallásában ünnepelik a termékenységet, a kikeletet, a megújulást, azaz a tavaszt. De mégis honnét eredhet a locsolás szokása, a tojás festése, mint Húsvéti szimbólum?
A locsolás szokását is Jézus feltámadásától eredeztetik. Mikor az asszonyok hírét vették, hogy Jézus feltámadt, örömükben ujjongani kezdtek és a katonák csak vízzel lelocsolva tudták őket lecsillapítani, de utalhat a megkeresztelkedésre is. Egyes helyeken elterjedt volt, így nálunk is, hogy Húsvét hétfőn a fiúk friss kút, vagy patakvízzel meglocsolták a lányokat. Az urbanizáció terjedésével mindinkább illatos kölnivíz lett a kútvízből. Ezért a lányok festett tojást adtak a fiúknak cserébe. A piros tojás akár a szerelmet is jelképezheti, bár egy legenda szerint Jézus vére csöpögött rá egy asszony kosarában lévő tojásokra. Egyes területeken Húsvét harmadnapján a lányok locsolják meg a fiúkat.
Elterjedt népszokás volt a tojásvágás is. Az ajándékba kapott tojásokat a fiúk, legények sorba rakták és öt tyúklépés távolságból pénzérméket dobáltak hozzájuk. Akinek az érméje beleállt a tojásba, az győzött.
A húsvéti locsolóversek pedig a népi költészetben érdemelnének külön fejezetet.. Összeszedtünk néhány kevésbé pajzán, ámbár humorosversikét, hogy ezzel kívánjunk kellemes Húsvéti Ünnepeket:
Meglocsolom önt Sivatagban megy a teve,
Ha még valamit önt! Tele van a töke vele,
Nálam van a töke leve,
Pajtában egy szürke ló, Megöntözhetlek-e vele?
Én vagyok a locsoló!
Én most verssel nem készültem,
Sivatagban él a teve, De hogy el ne hervadozzál,
Locsolkodni jöttem, hehe! Beraklak a zuhany alá.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 27. 17:31, péntek | Helyi
ELTŰNÉS MIATT KERESSÜK NAGY JÁZMINT
A dunaújvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
2024. Szeptember 25. 07:52, szerda | Helyi
NAV: szeptember 30-ig igényelhető vissza a külföldi áfa
2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Helyi
PM: az IMF is támogatja a magyar EU-elnökség célkitűzéseit
A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) szerint a magyar gazdaság növekedése az uniós rangsor élmezőnyében lehet jövőre
2024. Augusztus 18. 00:00, vasárnap | Helyi
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban - ez az utóbbi napok mérlege Szász László esetében, aki a hétvégén Pljevljaban versenyez.