Ma is ügyes-bajos dolgaimat intéztem a városban, amikor egy csapat lelkes kisiskolásra figyeltem fel. Ott álltak a Bartók színház előtti téren, előttük állvány és lelkesen rajzolták azt, amit éppen láttak. Figyeltem a gyerekeket, amint komolyan néznek előre és megpróbálják emlékezetükbe, és a rajzlapra belevésni mind azt, amit látnak. Volt, aki igyekezetében földre tette le a tábláját, talán azért, hogy a perspektíva megfelelőbb legyen, és minél jobban adja vissza a látottakat.

Néztem a gyerekeket és a tanárukat, ahogyan körülálltak egy rajztáblát. Figyeltem a rajztanárt, ahogy széles karmozdulatokkal magyarázott, szinte a levegőbe vésve a vonalakat és láttam a gyerekeket, akik figyelték minden mozdulatát.

Mivel kíváncsi ember vagyok, csak nem állhattam meg, hogy oda ne menjek, és ne kérdezzem meg, mi történik itt, na meg újságíróként kötelességemnek véltem, hogy ne csak a rossz dolgokra, de a jókra is felhívjam az olvasók figyelmét.

Nem kellett sokat kérdezősködnöm, Rozsnyai Sándor festőművész-tanár azonnal válaszolt minden kérdésemre. Felvilágosított, hogy a Rosti Pál Gimnázium és Általános és Szakképző iskola által szervezett nyári táborról van szó, ahol a tíz év körüli gyerekeknek biztosítanak ellátást és foglalkozást a nyári szünidő alatt. Most is éppen rajzóra van, ezért vannak itt a gyerekek, de ha többet szeretnék tudni, kérdezzem meg a tanár néniket, akik ott ülnek a padon és figyelik a gyerekek munkáját!

Persze nekem nem kellett biztatás, kíváncsiságom további kielégítése végett máris mentem tovább kérdezősködni.

Szokásos bemutatkozás következett, amikor megismerhettem Szabó Jánosnét és Kovács Jánosné- Erikát, akik tovább meséltek erről a táborról.

- Van rajzóránk, de van, amikor informatikával, kézművességgel, például gyöngyfűzéssel, vagy drámapedagógiával foglalkozunk délelőttönként. Igyekszünk mindig olyan foglalkozást tartani, ami érdekli a gyerekeket, ugyan akkor fejleszti is a képességeiket is. Délután meg uszodába látogatunk el, ahol a gyerekek élvezhetik a nyár örömeit, és a mozgás igényüket is kielégíthetik. De ami még fontos, az étkezésre is oda figyelünk. Olyan ebédet kapnak a gyerekek, amit szeretnek, milánói makarónit, paradicsomos húsgombócot és egyéb finomságokat.

- Nem túl drága ez, vetődött fel bennem a kérdés, ismerve általában a szülők anyagi helyzetét. - Kevesebb, mint kétezer ötszáz forintot fizetnek gyerekenként hetente.

- Ez valóban nem sok pénz egy ilyen nyári táborért. De vajon jól érzik-e magukat a gyerekek?

Egy perc sem kellett hozzá, máris a tanárnő intésére körém sereglettek a gyerekek.

- Jól érzitek magatokat – kérdeztem, mire kórusban jött a válasz, - igen!

- Arra kérdésre honnan jöttetek, rögtön hangzavar keletkezett, amiből kihallani véltem a város valamennyi iskolájának a nevét.

Egy tündéri kislány Varga Viktória máris elmondta nekem, milyen jól érzi magát, mennyi új barátot szerzett, és milyen szívesen jön el minden nap a nyári tábora.

- Hát igen, - jegyezte meg Erika, - van olyan gyerek, aki akkor sem megy haza, ha szülei éppen a szabadságukat töltik, mert velünk olyan jól érzi magát.

- Nem volt szükség a bizonygatásra, láttam a gyerekeket. Láttam azt a kisfiút, aki elhatározta, a színház előtti szobrot rajzolja meg. Nyelvét kinyújtva, ügyelve minden mozdulatára, apró ceruza vonásokkal próbálta a pillanatot megörökíteni. Láttam azt a kisfiút is, aki talán nem volt egy tehetség, de kitartóan  rajzolta az autóparkolók helyét, gondosan ügyelve arra, hány autó fér még el benne. Ezt is nagyon fontos lerajzolni, lehet, hogy majd ő lesz a jövő várostervezője. Vagy az a kislány, aki lelkesen magyarázta barátnőjének, hova kell rajzolni a rajzlapon a színház oszlopait, mutatta, mennyire élvezik a gyerekek ezt a foglalkozást.

Jól éreztem magamat egy félórára a gyerekek között, és eszembe jutott ezt másnak is el kell mondanom. Tanulság, vannak még szép és érdekes dolgok az életben, csak oda kell figyelni rá!