Hírek
2024. Május 29. 19:02, szerda |
Helyi
Forrás: MTI fotó- MTI/Máthé Zoltán
Lázár János: meg fogjuk építeni az M8-as autópályát és a V0-ás vasúti körgyűrűt
Meg fogjuk építeni az M8-as autópályát és a V0-ás vasúti körgyűrűt, amely generációkra meg fogja oldani a dunaújvárosiak életét - jelentette ki az építési és közlekedési miniszter szerdai dunaújvárosi utcafórumán.
Lázár János a Dózsa Mozi előtti téren összegyűlt, mintegy 150 ember előtt arról beszélt, hogy az M8-as autópálya lesz Magyarország egyik legnagyobb közúti beruházása, amely az M7-es autópályától - Sárbogárd és Dunaújváros érintésével - Kecskemétig fog húzódni. Jelezte, hogy a kiviteli tervek idén elkészülnek, és a megvalósítást is elkezdik ebben a ciklusban.
A tárcavezető azt is elmondta, hogy megállapodtak a kínaiakkal a V0-ás vasúti körgyűrű megépítéséről, amelynek Dunán átívelő vasúti hídja "a folyam átjárhatósága miatt csak egy helyen épülhet meg Magyarországon, Dunaújvárostól néhány kilométerre északra". Megjegyezte, hogy a legfontosabb vasúti átkelési pont a város mellett lesz, az M8-as autópálya szintén, vagyis létrejön a "budapesti logisztikai körgyűrű", amelynek köszönhetően lehet a térségben munkahelyeket teremteni, gazdasági vállalkozásokat létrehozni, profitot termelni és generációkra megoldani a dunaújvárosiak életét.
Lázár János szerint egy olyan világban élünk, ahol "a háborús helyzeteket nem szabad félvállról venni" és ha van nemzet a világon, amelynek nem érdeke, hogy háborúba keveredjen, az Magyarország. Példaként említette, hogy Románia átengedi az amerikaiaknak a légitámaszpontjait, tengeri támaszpontjait, katonai bázisait, így több tízezer amerikai katona van az országban azért, hogy adott esetben az amerikaiak be tudjanak avatkozni az ukrán-orosz háborúba. Úgy vélte, ezzel Románia vállalja azt, hogy ennek a háborúnak a részesévé válik, ami nagyon nagy kockázat, ezt Magyarország nem teszi, mert "egyetlenegy magyar életet sem akar kockáztatni sem az oroszok, sem az ukránok miatt".
A miniszter hangsúlyozta, hogy aki a Fidesz-KDNP-re szavaz, segíti a kormány béke melletti kiállását. Megemlítette, hogy a háború elutasítottsága a baloldali szavazók között is 90 százalékos, tehát akik nem szavaztak eddig a kormánypártokra vagy nem szeretik Orbán Viktort, "azoknak is érdemes ránk adni szavazatukat, mert mi nem visszük közel Magyarországot a háborúhoz, szemben a többi párttal, amelyek a háború folytatásában érdekelt amerikaiaktól korábban felvették a nagy pénzt".
Lázár János a Fidesz-KDNP dunaújvárosi polgármesterjelöltjéről, Magyar Andrásról elmondta: a korábbi években nem volt Fidesz-szavazó, nem értett velük együtt, de hazafi és csak ez számít, nem az, hogy jobb- vagy baloldali. Emlékeztetett arra, hogy 2019-ben a dunaújvárosiak olyan embert választottak polgármesternek, akinek a vezetésével Dunaújvárosban nem nagyon történt semmi.
Mint mondta, a helyiek június 9-én tudnak ezen változtatni, s ezzel garantálni tudják azt, hogy jövője is legyen ennek a közösségnek, ne csak múltja. Azt ajánlotta a dunaújvárosiaknak, hogy olyan vezetőt válasszanak, aki reggeltől estig, a nap 24 órájában a városért dolgozik, s szerinte Magyar András ilyen ember.
Kérdésre válaszolva Lázár János elmondta: sem a miniszterelnök, sem a kormány, sem a Fidesz nem hibátlan, vannak jó döntéseik és vitathatók is, de "amikor végignézünk a politikai palettán, hogy ezt az országot, ezekben a háborús időben, gazdasági nehézségek idején kire bíznánk, akkor a mai lehetőségek közül Orbán Viktor a legjobb lehetőség az ország számára".
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 15. 07:43, kedd | Helyi
Kocsis Máté: nemzeti konzultációt kezdeményez a Fidesz gazdasági kérdésekben
Nemzeti konzultációt javasol a kormánynak a Fidesz, melynek témái között a gazdasági semlegesség, a kis és középvállalkozások támogatása, a béremelés, a munkáshitel, a lakhatás és a családtámogatások szerepelnének
2024. Október 14. 00:00, hétfő | Helyi
Helyi identitás és kohézió erősítése Dunaújvárosban 2024/01/11
Sajtóközlemény
2024. Szeptember 27. 17:31, péntek | Helyi
ELTŰNÉS MIATT KERESSÜK NAGY JÁZMINT
A dunaújvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik.