Szokásos mindennapját élte Tündéék családja hétfőn este. 19 éves fia és 17 éves lánya a házban tevékenykedtek, míg ő négy kutyájukat a házuk előtt sétáltatta. Állatbarátként a kettő kicsit három napja vették magukhoz a menhelyről, akiket épp rászoktattak a szobatisztaságra. A férjét várta, akinek hamarosan érkeznie kell. Nyugalmas, az átlagnál még kellemesebb január este volt. Csend és béke honolt a Hullám utcában, lenn a Duna parton. Imádták ezt a helyet. A kicsi házat több, mint egy évtizede vették, az évek során az összerakosgatott pénzükből újítgatták, szépítgették. Maguk számára igazi otthont varázsoltak belőle, a három szint minden zeg-zugát kihasználva. A telek végén pedig ott a folyó, ami amatőr festőként mindig is mélyen ihlette.

Egy szempillantás alatt romba dőlni látszott minden. A békés csendet minden előzmény nélkül éktelen recsegés-ropogás törte meg, a szomszéd ház kerítése kidőlni látszott. A villanyoszlopok csüngő vezetékei pattanásig feszültek, az utca felpúposodott, töredezett, akár egy katasztrófafilmben, s ami a legszörnyűbb Tünde látja, ahogy az ingatlanjuk megdől a Duna irányába, benne a gyerekekkel. Az életösztöntől vezérelve, vagy ki tudja honnan jön az erő, azonnal férjét hívja mobilján, aki rohanva érkezik a házhoz vezető meredek úton. A házba nyomulva felkapják szerszámosládáikat – ez a megélhetésük – mindegyikük kezében ott van egy-egy jószág és sebtiben az autóba ugranak. Az állatok a legnagyobb lelki békével tűrik a felgyorsult tempót, mintha éreznék a pánikhangulat egyetlen megoldását. Szinte az utolsó pillanatban sikerült kijutni a repedésekkel tarkított utcából, szó szerint egy utolsó ugratással.

Egy óra múlva már a bejáratuk befele dőlt. Az egyik legkritikusabb állapotban az ő házuk volt, így 20 percet kaptak arra, hogy életük nélkülözhetetlen dolgait magukhoz vigyék. E helyzetben ez az idő szemvillanás alatt elsuhant. Másnap reggel kikönyörögtek még egy újabb intervallumot, ami 2 és fél óra lett, igaz ez már a végsőnek tűnt, ezután pecsét került a házra. Azt a hajtást nehéz itt leírni ! A családhoz társult az ifjú felnőtt fiú két barátja, Bence és Dávid, akik Tünde szerint a világ legfantasztikusabb gyermekei. Jól kellett sáfárkodniuk az idővel, miközben a hátborzongató zajokat hallották és menekülő utat is kellett hagyniuk egy újabb megindulás esetére. Ilyenkor látszik csak mi minden kerül és gyűlik egy háztartásba. Igen nehéz a döntés, főleg, ha másodperceik vannak, hisz mindenhez emlék fűzi őket, sokszor ezer szállal. A jövőre fókuszálhattak, mi lesz, ami a legszükségesebb. Fáj a szívük a házban maradtakért, az összes, együtt megélt fényképekért … Még ez az idő is kevés a teljes költöztetéshez. Bíznak egy harmadik „futamban”.

Ma, három nappal a személyes tragédiájuk után óriási erőről tanúskodva csak a jelen problémák megoldásával foglalkoznak. Véleményük szerint a legnagyobb hitet, erőt az a napi sok-sok együttérző telefon, megkeresés, segítségnyújtás adja, ami irányukba megnyilvánul. Úgy érzi, soha nem fogják tudni igazán megköszönni. Ami még ennél is nagyobb tartást ad számukra az a családi összefogás. Fantasztikus, ahogy egymást támogatják, aki csügged, azt a másik vidítja. Tünde most látja: fia felnőtté vált.

Hálát adnak a gondviselésnek, hogy a szerencsétlenség ellenére valamennyien fizikai épségben megúszták ezt a rémálmot. Másnap még a cicát is sikerült elhozni – mondja már mosolyogva. És most már ez jellemzi a napokat. Mosoly, hisz élnek !

A legfontosabb lenne számukra, ha itt a környéken, lehetőleg Kulcson találnának egy olyan házat, nyaralót, amibe beköltözhetnének, ahol hosszabb távra otthonra lelhetnének, ők négyen és hűséges társaik: a négy kutya és cica. Aki tud, kérjük segítsen és jelezze a 06-70-931-5264-es telefonon !

Tündéék megsegítésére a napokban segélykiállítást rendeznek a barátok, ismerősök, ahogy időpontunk lesz, azonnal jelezzük !

Kolleganőnk tegnap készült képei ITT látthatóak.

Deák Ibolya