Az egész ügylet valahogy úgy jön le nekem, hogy van a bank, annak van egy cége, ami megépíttette a fürdőt, majd amikor az önkormányzat meg kívánta venni, mert sokallta a részleteket, akkor a bankos cég úgy dobálódzott a milliárdokkal, hogy az ember csak betűkkel tud akkora számokat leírni, a nullákba egyszerű, földi halandó simán belekeveredne. Az egész csapelzárós vita lényege, sallangmentesen, hogy az önkormányzat nem szeretne többet fizetni az objektumért, mint amit reálisnak tart, a CIB- lízinges, meg szeretne a lehető legjobban kijönni a boltból. A két álláspont között sok százmillió forint van. És ehhez mindkét fél felvonultatja a maga eszközeit.

Az építtető cég elzáratja a villanyt, azzal az üzenettel, hogy nem lesz addig fürdőtök, amíg meg nem fizettek… az önkormányzat pedig azt mondja, hogy amíg nem az enyém a létesítmény, addig a költségeit sem én viselem. Erre most azt hallom, mert beszélik, hogy most DVCSH felszámolást kezdeményezett a CIB-es cég ellen a ki nem fizetett számláik miatt. Százmilliós tartozásról van szó, amelyet a tulajdonos cégnek  ki kell fizetnie, ha tetszik neki, ha nem. Nem kis pénz. Sőt nagyon nagy pénz.

A DVCSH pedig nem hagyhatja veszni, hogyan is hagyhatná. A tulajdonosai érdekeit kell képviselnie,ami többségében a városunk, így ha tartozik valaki neki, akkor azt be kell hajtania, ha akar a szolgáltatást igénybe vevő fizetni, ha nem. Ez alól még egy pénzintézetileg alapított cég sem lehet kivétel. Tehát felszólít, fizetési meghagyásokat küld ki, meg így tovább. Gondolom egészen a felszámolási eljárásig.  Ami azért nagyon kínos, mármint a cégnek és a tulajdonosának, a banknak.

Erről jut eszembe, lassan hajaz ez az egész egy kocsmai verekedésre.  Ilyenkor, ha előkerülnek a dákók, akkor abban a tárgykörében nem mindegy, hogy ki fogja a végét, s mit csinál vele. Bár apám filozofikus mélységekre vezette vissza ezt a kérdéskört. A verekedés, ott kezdődik, amikor visszaütnek, addig csak simán verés van.

S belátható, hogy ebben azért nagyon nagy igazság van. És nagyon nagy különbség is. Amíg az ember nem üt vissza, addig csak verik. Ha csak hagyja magát, s kezet a fej elé, legfeljebb tompítja az ütéseket. Esélyt akkor ad magának, ha visszaüt.

Nem is tudom, hogyan jutott ez eszembe, itt nem kocsmai verekedésről van szó, hanem bankügyletekről, na…

Mindenestre az elzárás előtti napokban simán bevezettem volna egy szolgáltatást. Fényképeket készítetthettek volna az emberekről pacsálás közben, hogy legyen emlék róla… Valahogy úgy, hogy Dunaújvárosi Emlék by CIB. A bevételt mindenképpen valami jótékonycélra ajánlottam volna fel.

Mondjuk, a banki kamatok között sínylődőknek – így magamnak is. A szöveg maradhatott volna.