Városlista
2026. április 28, kedd - Valéria

Hírek

2012. Május 19. 11:15, szombat | Helyi

Tombol a DUDIK

Tombol a DUDIK

Most zajlik a város legnagyobb szabású rendezvénye a Dunaújvárosi Főiskola Hallgatói Önkormányzatának szervezésében az Alsó Dunaparton. A rendezvény évről évre nagyobb és mondhatni az év első fesztiváljává nőtte ki magát Magyaror

Adorján László HÖK elnök közreműködésével próbál betekintést nyújtani a rendezvény kulissza titkaiba.
Több kívánsággal, kéréssel és szabállyal (gondoljunk csak West Balkánra) is meg kell küzdenie a szervezőknek a rendezvény előtt, közben és után ugyan is minden zenekarnak vannak egyedi kérései, melyek nélkül nem hajlandóak fellépni. A legtöbb fellépő egyedi kérésekkel él a szervezők felé, melyeket, ha a föld alól is, de előkerítenek és megvalósítanak, legyen szó különleges ételekről vagy egy tó kialakításáról a színpad mögött – utóbbit persze nem kérné senki sem. De van, aki a sajttálhoz más a teljes sötétséghez ragaszkodik ,no persze a megfelelő márkájú viszki mellett…,
A beléptetést még több kassza könnyíti meg illetve a jól megszokott Karaoke sátor is újból helyet kap a területen. Gördülékeny kiszolgálást biztosítva idén kétszer annyi pult várja a fesztiválra érkezőket, valamint a foci rajongóknak jó hír; élőben vetítik a BL döntőt a helyszínen. A megszokott programsor is változik, ugyan is nem érnek véget az élő zenés fellépések éjfélkor, egy erre kialakított sátorban tovább folytatódik a Dj-sátor mellett egy másik zenei műfaj kedvelőinek mulattatása. A szervezőség minden nap promóciókkal várja a rendezvényre érkezőket és a biztos hazajutást idén is kivilágított útszakasz szolgáltatja.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

2026. Február 05. 10:27, csütörtök | Helyi

BEJELENTETT MUNKAHELY NÉLKÜL, CSALÁSOKBÓL TARTOTTA FENN MAGÁT

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága befejezte a vizsgálatot egy székesfehérvári nővel szemben, akit jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja terhel.